|
Életének 98. esztendejében elhunyt Barcs Sándor, a Nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) és az Európai labdarúgó-szövetség (UEFA) volt alelnöke, a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori vezetője, tiszteletbeli elnöke.
A szakember 1950 és 1963 között az MLSZ elnöki tisztét viselte. 1962 és 1978 között az UEFA alelnöke, sőt, 1972 júliusától 1973 márciusáig a testület ügyvezető elnöke is volt. Ő irányította az európai klubtornákat vezető bizottságot, s Barcs Sándor javasolta a Kupagyőztesek Európa Kupájának kiírását. 1980-ban az UEFA tiszteletbeli tagjává választották.
1972-ben a FIFA alelnöke lett, s négy éven át töltötte be ezt a funkciót. Tagja volt a végrehajtó bizottságnak, vezette a játékvezetői bizottságot, beválasztották az 1974-es világbajnokság szervezőbizottságába is. Később a FIFA tiszteletbeli tagja, 1990-ben tiszteletbeli MLSZ-elnökké választották, e címeket halálaig viselte.
Barcs Sándor civil foglalkozásában is meghatározó szerepet játszott a közéletben, hiszen 1950-től nyugállományba vonulásáig, kerek három évtizeden keresztül volt vezérigazgatója a Magyar Távirati Irodának, és a nemzeti hírügynökség első embereként markáns alakja az akkori médiának. Szakmai elhivatottsága és egyénisége a mai napig elismeréssel bír egykori munkahelyének falain belül, és munkatársai között is.
Egy vele készült interjúban az egykori játékvezető kifejtette, hogy szerinte ugyan a játékvezetés maga nem sokat változott, viszont a játékosok magatartása annál többet. Számára elképzelhetetlen volt, hogy lökdössék, vagy sértegessék a játékvezetőt, sőt még meg sem érinthették. Legfeljebb a mérkőzés végén, ha kezet fogtak vele...
|