Fiatal, agilis, együtt focizik és edz a játékvezetőkkel, szinte mindenhol ott van, és gyakran hajnalban küld e-mail-t a legfrissebb információkkal. Egykor a Sportszelet alapítója és főszerkesztője, fotója pedig a mai napig visszaköszön a dömsödi öltözőfolyosó bajnoki tablójáról, a ’94/95-ös első osztályú aranyérmes csapatképéről, hosszú hajjal és fülbevalóval. Labdarúgóból újságíró, üzletember, dolgozott az Ifjúsági és Sportminisztériumban, később a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség irodavezetője, majd főtitkárhelyettese, 2008 augusztusában főtitkára lett; nevéhez fűződik a szövetség irodai rendszereinek megreformálása, az információáramlás modernizálása, és tevékeny részese volt a megyei bajnokságok átszervezésének. Szívén viseli a szövetség, a csapatok és a játékvezetők érdekeit, melyek között kínosan ügyel az egyensúly fenntartására. Pest megyében mindenki ismeri a nevét, hol szép, hol kevésbé tetszetős jelzőkkel illetik, és senki sem tudja, mikor alszik… Ő Benkő Tamás, a PMLSZ főtitkára, akit a megyei évzárón kértünk meg arra, hogy értékelje a mögöttünk álló évet.

-   Az idei évben volt jó és rossz egyaránt, nem volt eseménytelen a szövetség számára. Hogyan tudná röviden összefoglalni a történéseket?

-   Röviden nagyon nehéz lenne… Ez az év nem volt könnyű, rengeteg nehézséget kellett leküzdenünk. Sok területen azonban sikerült előre lépni, sikereket elérni. A válság ellenére pénzügyileg stabilizálni tudtuk a helyzetünket, személyi téren pedig előrelépésként könyvelem el, hogy fiatal, hozzáértő, a modernkori munkaeszközöket megfelelően (fel)használó munkatársak csatasorba állításával párhuzamosan egyes bizottságokban megtarthattuk azokat az embereket, akik értéket jelentenek a szövetség számára. A racionalizációt jövőre is folytatnunk kell, mert strukturálisan van még mit tennünk a leghatékonyabb munkavégzés eléréséhez. Hibáink persze voltak és vannak, de arra törekszünk, hogy a Pest megyei labdarúgásban ténykedők, csapatok, vezetők, tulajdonosok, vagy akár játékvezetők, stabil hátteret kapjanak és az ő megelégedésükre végezzük munkánkat.

-   Hogyan értékeli a játékvezetők idei teljesítményét?

-   Egyértelműen eredményesnek értékelem az idei évet, és nem csak azért, mert ennyire örömteli volt az évzárás, hiszen Oláh Gábor és Fenyvesi Szabolcs eljuthattak oda, amit tehetségük alapján megérdemelnek. Remélem, hogy meg is tudnak ragadni a felsőbb szinteken, sőt Szabolcs még tovább is léphet. Ő egyébként hihetetlenül jó propagandája a játékvezetésnek, és nem csak Pest megyei szinten, hanem a megyehatárokon túl is, kollégái, az egyesületek képviselői és szurkolók szemében egyaránt. Számos pozitív visszajelzést kapok magam is a megyei és társmegyei sportvezetőktől az ő teljesítményéről, és a Sportszelet lapjain is legtöbbet talán őt dicsérik. Egyébként a december közepén megrendezett játékvezetői tornán Vágner László elnök úr viccesen meg is jegyezte, hogy eddig nem nagyon látott játékvezetői rendezvényeken, most pedig, hogy ketten egy időben léptek előre, milyen büszkén sétálgatok. Persze ez csak vicc volt, hiszen ő is tudja, hogy ahol tudok, megjelenek…

-   Miért is ne lehetne büszke a játékvezetőinkre?

-   Tényleg nagy öröm és büszkeség valamennyiünk számára, akik tagjai vagyunk a Pest megyei labdarúgó-társadalomnak. Amikor Ádám Mihály elnök úr értesített a jó hírről, személyesen hívtam fel őket, és igyekeztem elsők között gratulálni a sikerükhöz. Visszatérve a megyei játékvezetésre: nyáron 31 csapat került fel a legalsó osztályból, hetente 15 mérkőzéssel többre kellett játékvezetői hármasokat küldenie az ezért felelőknek, mint korábban bármikor. Sajnos országos viszonylatban is jellemző a játékvezető-hiány, nálunk is, ennek ellenére az őszi időszakban – bár előfordult, de – szerencsére nem volt jellemző megyénkben a létszámprobléma.

-   Korábban nem volt jellemző, hogy a vezetőség részéről valaki ilyen intenzíven részt vegyen a játékvezetők életében. Ön azonban mindenhol ott van a tanfolyamtól az edzőtáborig, együtt edz és focizik a sporikkal, folyamatosan kommunikál velük. Régebben, aktív labdarúgóként a másik oldalról ismerhette a játékvezetőket, nem volt „berkeken belüli”, most mégis közel került hozzájuk. Ez minek köszönhető?

-   Először is nagyon örülök, hogy van valaki, aki ezt így látja, sőt megjegyzi, elismeri. Egyébként pedig ez nekem nem holmi felvett álca, én közöttük tényleg jól érzem magam. Nekem a futball a mindenem, erre tettem fel az életem, és ennek rendelek alá mindent. A játékvezetők lelkesek, fiatalok, és én sem vagyok még éppen matuzsálemi korban. Jól érzem magam, ha beszélhetek a versenykiírás változásairól, ha együtt edzhetünk, beállhatok focizni közéjük, vagy nézhetem a meccseiket. Örülök, ha kikérik a véleményemet, mindig őszintén elmondom, amit láttam, érzékeltem, jóllehet aktív játékvezető sohasem voltam, annak ellenére, hogy játékvezetői vizsgával rendelkezem. A BLSZ-ben Juhos Attilánál vizsgáztam 1994-ben, bár akkor még – félig komolyan, félig tréfásan – az volt a vizsgával a célom, hogy labdarúgóként érdemben tudjak „vitatkozni” a sporikkal a pályán. Jól esik tehát az észrevétel, mert főtitkárként feladatom mindenhol ott lenni, ha még ez lehetetlen is. Van hova fejlődnünk és ebben mindig számíthatunk a játékvezetőkre is. Az pedig külön öröm, hogy kívülállókent, kvázi felettesükként nem valami kötelező tartozéknak tekintenek, hanem partnerként, sőt jó ismerősként fogadtak be maguk közé.

-   Az, hogy szorosabb a játékvezetőkkel a kapcsolata, szakmailag változtatott a gondolkodásán?

-   Talán picit árnyaltabban ítélem meg a működésüket, megpróbálom mindig az ő szemszögükből is nézni a kényesebb szituációkat. Nem könnyű mesterség a játékvezetőké. Sportolóként sohasem, még a csapnivaló formában működő spori esetében sem feltételeztem, hogy a játékvezető szánt szándékkal téved, hiszen a mindennapi életben is megvan a hibázás esélye. Persze mindig vannak mendemondák, kispadon ülő sportvezetők elhamarkodott véleményei, de nem szabad, hogy ez mérvadó legyen. Szeretném valahogyan majd elérni, hogy a csapatoknál tevékenykedők – játékosok, edzők, csapatvezetők – nagyobb toleranciát tanúsítsanak a „pálya tartozékai” iránt, mind menet, tehát játék közben, mind a sajtóban tett nyilatkozatokban.

-   Az utóbbi időben megnövekedtek a játékvezetőkkel szembeni adminisztrációs követelmények is, melyekkel kapcsolatban a mulasztásokat keményen szankcionálják. Ön támogatja ezt?

-   A játékvezető sportszakemberként ugyanolyan szereplője a labdarúgásnak, mint a csapat techniakai vezetője. Mindkét feladat ellátására írott szabályok vonatkoznak, az adminisztrációs területeken a feladatvégzésnek egyértelmű lenyomatai vannak. Ha a kluboknál társadalmi munkában, futballszeretetből besegítő technikai vezetőt a fegyelmi bizottság megrója a jegyzőkönyv pontatlan kitöltése miatt, nem mehetünk el szó nélkül amellett a játékvezető mellett sem, aki hanyagul, hiányosan látja el ilyen típusú munkáját. Nyilván nem hiba nélküli, ami a játékvezetők adminisztrációs tevékenysége terén folyik, de hiszem, hogy idővel – a félévente sorra kerülő frissítő szakmai kurzusokon ez mindig nagy hangsúlyt kap – sokkal kevesebb lesz a hiányosság, a hiba. Ráadásul rohamosan terjed a digitális jegyzőkönyv használata. Ezen lehetőségek kihasználása érdekében véleményem szerint lehetnénk „követelőzőbbek” a játékvezetőkkel szemben, ebben viszont végül el kell(ett) fogadnom a Játékvezető Bizottság elnökének véleményét. Amíg a csapatoknál nem tudjuk elérni, hogy bevezessük az elektronikus jegyzőkönyv használatát, azt a játékvezetőkre sem erőltethetjük rá. Természetesen tájékozódtam már több helyen is, más megyékben bevett módszer, hogy a meccseket követően a játékvezető felviszi a rendszerbe az adatokat. Lehetne még többet követelni, de tudom, hogy ez is érzékeny terület. A játékvezetői költségek évek óta nem emelkedtek, a társadalmi közhangulat pedig a pályákra is begyűrűzik, és nem könnyű ott ilyen körülmények között mindenki megelégedésére teljesíteni. Azt gondolom, hogy párhuzamosan kell követelnünk a csapatoktól és a játékvezetőktől is, így az előrelépések is együttesen tehetők meg, még ha apránként, tyúklépésekkel is.

-   Ezzel most le is bontott egy masszív tévedést, miszerint a szövetség folyamatosan védi a játékvezetőket…

-   Nem nevezném magam játékvezető-, csapat- vagy szövetségpártinak. Amikor újságot készítettem többedmagammal, akkor is a labdarúgást helyeztem előtérbe, és nem az egyéni, vagy egyéb érdekeket. Tehát nem lehet a labdarúgásban megítélni még a legapróbb kérdést sem úgy, hogy adott helyzetben kinek kedvezzünk. Az adott kérdést mindig egészében kell vizsgálni, ami nagyon nehéz, és bár kívülről ez úgy nézhet ki, hogy valamelyik érintett javára, vagy kedvére születik egy döntés, mindig azt képviselem, hogy megalapozott és igazságos döntéseket hozzunk, munkánkat pedig tisztán és megbízhatóan végezzük.

-   Mit üzen a játékvezetőknek Karácsonyra és az új évre?

-   Először is jó pihenést és áldott, békés ünnepeket. Ha a futballpályán, vagy a szövetség részéről érte őket valamilyen vélt vagy valós sérelem, kérem, hogy próbálják azt előremutatóan feldolgozni, és ha lehet, építkezni belőle. A jövő évre pedig, dacolva a nehézségekkel, maradjanak a labdarúgás mellett, viseltessenek változatlanul alázattal a sportággal és annak valamennyi résztvevőjével szemben, és továbbra is működjenek a legjobb tudásuk szerint!

-   A bálban találkozunk?

-   Természetesen, ha kapok meghívást és örömmel látnak, ott a helyem! Az lehet a második Pest megyei játékvezetői bál, amin kvázi hivatalból, mégis örömmel, saját elhatározásból vehetek majd részt. Az elsőn kiválóan éreztem magam, remélem, így lesz ezúttal is. 

Máté Attila