| A játékvezető válogatott újabb sikere |
|
|
|
| 2006. december 17. | |
|
A megszokott összeállításban már összekovácsolódott csapat kapus poszton Futó Tamással, és a késõbb a torna legjobb kapusának megválasztott Solymosi Andrással állt a küzdelmek elé. Mezõnyjátékosaink között öt országos kerettag - Butkai Zsolt, Demeter Miklós, Oláh Gábor, Márton Zsolt és Szalai Zoltán - erõsítette sorainkat, illetve beválogatásra került még Kristóf Péter, Lackó Zoltán, valamint Csorba Csaba NB III-as sípmester és Feith Zsolt asszisztens is. A csapat már a csoportmérkõzéseken megcsillantotta tehetségét, hiszen Hajdú megyével 1-1-et játszottunk, majd kapott gólok nélkül vertük Veszprém, Fejér, és Békés megye együtteseit. A csoport kimagasló teljesítményét Oláh Gábor nyújtotta, aki minden meccsen betalált ellenfeleink hálójába. A csodás menetelés egészen az elõdöntöig tartott, melynek során a 8 között egy góllal vertük Zala megyét - természetesen Oláh találatával. Az elõdöntõben régi riválisunkkal a Budapesti LSZ csapatával mérkõztünk és 2-0 arányban alul maradtunk a késõbbi kupagyõztessel szemben, így a továbbiakban már csak a bronzmeccsre koncentrálhattunk. A harmadik helyért ismét Békéssel kellett megküzdenünk, a rendes játékidõben Butkai góljával 1-1-re végeztünk. A torna végén hibátlan teljesítménnyel zártunk, hiszen a büntetõpárbajt 3-2-re megnyerve, 19 csapat közül harmadikként fejeztük be a rangos viadalt. Ádám Mihály elmondása szerint minden játékosunk kiemelkedõ teljesítményt nyújtott, de külön kiemelte Solymosi András, Szalai Zoltán, és Oláh Gábor játékát, akik véleménye szerint alapvetõen meghatározták a csapat szereplését és döntõen hozzájárultak a sikerhez. |
| < Előző | Következő > |
|---|






December 16-17-én, 19 csapat részvételével került megrendezésre a hagyományos "20 megye játékvezetõi labdarúgó torna". Megyénket ebben az évben 11 fõ aktív játékvezetõ, mint játékosok és 5 fõs szakvezetõi gárda képviselte. Küldöttségünket Ritzl Ferenc a PMLSZ fõtitkára és Ádám Mihály JB elnök vezette, Szabó János JB elnökségi tag, a csapat szakvezetõje, illetve Steiner László gépkocsivezetõ és Farkas Balázs országos kerettag kíséretében. Farkas Balázs egyébként a megye által hivatalosan delegált játékvezetõként is kivette részét a tornából.




