| Báloztak a játékvezetők |
|
|
|
| 2010. március 01. | |
|
A hagyományokhoz híven idén is évadnyitó bállal ünnepeltek a Pest megyei játékvezetők. Az este folyamán kerültek átadásra a tavalyi év legjobbjainak ítélt, illetve a jubilálóknak szánt kitüntetéseket és emléktárgyakat. A rendezvény helyszínéül ismét a gödöllői Szent István Egyetem Alma Mater étterme szolgált, ahol csaknem háromszázan ünnepelték meg a megyei játékvezetést. Ádám Mihály, a játékvezető bizottság elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a megye játékvezetése az elmúlt időben nagy minőségi lépéseket tett meg, játékvezetőink elismerése pedig a megyehatárokon túl is jelentősen nőtt. A sportbarátságok ilyetén erősödését mutatja, hogy a társmegyék részéről is többen megtisztelték jelenlétükkel az eseményt. Az elnökség meghívásának eleget tett Kormányos Gábor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Amatőr Liga főtitkára, Pál Sándor Csongrád megyei JB elnök, Tolnai János, a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, illetve Schoblocher István Nógrád megyei JB elnök is. Heves megyét Kiss Tibor JB elnök, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyét Szabari Miklós JB titkár és Agócs János elnökségi tag képviselte. Különleges alkalom volt, hogy a megyei játékvezetés legrangosabb díjainak alapítói is személyes jelenlétükkel emelték az est fényét. Így megjelent Horváth Gábor és neje, Horváth Ákos szülei, a fiatalon, mérkőzés közben elhunyt játékvezetőről elnevezett díj alapítói, valamint Szendrő Dénes, a PMLSZ JB volt elnöke, a Bölcs Bagoly-díj alapítója is. Az esemény hivatalos részét Benkő Tamás, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára nyitotta meg, aki rövid köszöntőjében méltatta a játékvezető bizottság munkáját, illetve megköszönte azon feleségek, barátnők, hozzátartozók támogatását, akik nyugodt hátteret biztosítanak a sípmestereknek munkájuk elvégzéséhez. Ezt követően a főtitkár megnyitotta a bált, majd Ádám Mihály mellett átadta a díjazottak elismeréseit. A tavalyi év legjobbjai az alábbiak voltak: · A legjobb asszisztens Simon Tamás · A legjobb megye másodosztályú játékvezető Gáspár Tamás · A megyei első osztály legjobb játékvezetője Pálinkás István · A legjobb NB III-as játékvezető Laczkó Zoltán A Bölcs Bagoly-díjat Fazekas Attila kapta, míg a Horváth Ákos-díj idén Budai Balázshoz került. 10 éves játékvezetői pályafutásáért elismerésben részesült Budai Balázs, Fenyvesi Szabolcs, Gyikó Tamás, Molnár László, és Pelyhe József. 15 éves karrierjét ünnepelhette Janitz Gergő, Kuti Gábor és Szalai Zoltán, míg 45 éves játékvezetői és ellenőri munkájáért Szendrő Dénes kapott életmű díjat. Első alkalommal került átadásra a legjobb futsal-játékvezetőnek járo „Spori-Szelet”-díj, melyet a Pest megyei csapatok voksolásának eredményeként Futó Tamás vehetett át. A zenés mulatság előtt még két különdíj is kiosztásra került. Czeglédiné Fazekas Hajnalka hazánk első női FIFA játékvezetője itt vehette át az UEFA elismerését, és a megyei játékvezető bizottság emléktárgyát, csakúgy, mint Oláh Gábor, aki az NB I-be történő előrelépésének köszönhetően részesült elismerésben. A program hivatalos részének lezárultával a játékvezetők közös vacsorát költhettek el, majd a felhőtlen szórakozás ideje következett. A táncos mulatságot Zaár Andrea fellépése, és tombola is színesítette, így a bál ismételten a hajnali órákig tartott.
|
| < Előző | Következő > |
|---|












