Kezdőlap
Négy pirosat kapott - két évre eltiltották PDF Nyomtatás E-mail
Felhasználói értékelés: / 0
LegrosszabbLegjobb 
2010. február 18.
Ricky Broadley-t négyszer állították ki egy meccsen

A brit labdarúgás ismét sajátos rekordot produkált. A január 24-i Mountain Rangers-Penrhyndeudraeth észak-walesi kupamérkőzésen Ricky Broadley, a hazaiak 29 éves támadója négyszeresen jutott a kiállítás sorsára. Míg Európában a szabályok értelmében a piros lap csak egyszer, és kizárólag a játéktéren mutatható fel a játékosnak, a jelek szerint ez a walesi kollégáknál másként dívik. Ennek értelmében a játékvezető, John Owen sűrűn kapkodta ki zsebéből a lapot, hiszen az ötvenkét éves spori Broadley négy pirosa mellett még másik három játékosnak is felmutatta azt - igaz külön-külön.

Broadley egyébként már korábban életfogytig tartó eltiltást kapott a helyi un. "Vasárnapi Liga" mérkőzéseiről, erőszakos viselkedése miatt. Most azonban újabb büntetéssel kell szembenéznie, amelyet a helyi szövetség rótt ki rá. A vétkes játékost a fegyelmi bizottság két évre eltiltotta, amely ellen az érintett fellebezni kíván.

"Remélem, hogy a fellebviteli bizottság meghallgatja a történteket az én szemszögemből is" - nyilatkozta Broadley a BBC-nek. A Daily Postnak pedig a mérkőzés után megerősítette, hogy bánja a történteket, és tulajdonképpen vétlen elszenvedője az esetnek. "Láttam, hogy dulakodás alakul ki, segíteni mentem oda. Nem léptem rá senkire, bár mondtam olyan dolgokat, amit nem kellett volna. Négy piros lett a vége, ez vitathatalan..."

A mérkőzés játékvezetőjének elmondása alapján a 64. percben 2-0-ás vendég vezetésnél két játékos összeszólalkozott. Owen igyekezett rendet teremteni, amikor Broadly nekifutásból, két lábbal beleszállt ellenfelébe. Erre kapta az első piros lapot. "A másodikat akkor adtam neki, amikor a kiállítás után minősíthetetlen hangon reklamált" - idézte fel a történteket Owen. "Ezt követően leöntött vízzel, amiért harmadszor is kiállítottam, majd végül a klubházban megfenyegetett, ami szintén pirosat ért." Szakmailag kissé komikusan értékelhető a játékvezető további megjegyzése: "Broadley kiállytásáig egész nyugodt meccs volt. Ha nem szól bele, a két játékos megúszhatta volna egy-egy sárgával, így azonban őket is kiállítottam..."

A csapatok vezetői maximálisan egyetértettek a játékvezető döntésével. Will Jones a Rangers titkára elmondta, hogy a klubvezetés csalódott a fejét vesztett játékosban, és nem játszhat többé a csapatban. Az ellenfél részéről szerencsésnek tartják, hogy játékosaik komolyabb sérülés nélkül megúszták az esetet, és úgy vélik, ha Broadley nem "vadul be", nem történik semmi, és egy jó meccset játszott volna egymással a két ötöd- illetve negyedosztályú (magyar viszonylatban nagyjából megye kettesnek megfelelő) gárda.

Az eset "slusszpoénja", hogy Broadley ezzel a piroslap mennyiséggel csúcsot döntött, és letaszította a kétes értékű trónról Dean Windasst, aki 1997-ben az Aberdeen szineiben kapott egy meccsen három piros lapot. A labdarúgó a BBC-nek szomorúan összegezte az esettel kapcsolatos tapasztalatait: "Huszonhárom éve focizom, de lehet, hogy most örökre be kell fejeznem. Igazán sokkoló, azt hiszem fújhatom..."

Talán nem is baj, ha minket kérdeznek. Reméljük, hogy a jövőben sem a pályán fújhatja - a sípot.

 

Forrás: dailypost.co.uk, bbc.co.uk, pmlszjb.hu

 

 
< Előző   Következő >