2011. június 24. péntek, 08:36
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Összetartáson voltak a strandlabdarúgó-játékvezetők

Strandfoci Strandfoci soccerworldgame.com

Az MLSZ döntése alapján idén hivatalosan is elindul a strandlabdarúgó nemzeti bajnokság. A nyolc csapatos liga rendezvényeit a tervek szerint Siófokon bonyolítják júliusban és augusztusban, az amatőrök számára kiírt Grand Prix mellett. A szükséges játékvezetői létszám megteremtéséhez az eddig már a szakágban működő sporttársak mellett elsődlegesen a futsal-játékvezetők táborából kívánják erősíteni a keretet.

Július 19-én az MLSZ székházában gyűlt össze a strandlabdarúgó-játékvezetők és várományosak mintegy húsz fős kerete, hogy részt vegyen az UEFA Convention előírásai szerint megtartott továbbképzésen. A megjelenteket Török Károly köszöntötte, majd átadta a szót a küldésért felelős Forgács Ákosnak, aki ismertette a várható események menetrendjét, illetve a technikai részleteket.

A szakmai továbbképzésen Herbály Péter és Mészáros István FIFA kerettagok ismertették a játékszabályokat, a különleges játékelemeket, sajátosságokat, illetve az UEFA által hivatalosan kiadott DVD segítségével szituáció-elemezés segítségével támasztották alá az elmondottakat. A szakág iránt érdeklődő játékvezetők számára a képzést követően e-mailben juttatják el a szabálykönyvet, és a bajnokság beindulása előtt ejtik meg velük a kötelező elméleti és fizikai felmérést is.  

Utolsó módosítás 2011. június 24. péntek, 10:52

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére